2014. június 24., kedd

IV.fejezet

Hali mindenkinek itt hozom a 4.részét. Jó olvasást. X)



Harry Styles:

Miért pont Louis? Miért az ő lelke? Ezek a kérdések kavarogtak bennem amikor karjaimban tartottam Őt. Édesen aludt míg én próbálom feldolgozni mi is történt pár perccel ezelőtt. Nagyon megdöbbentett amit L mondott. Engem kell megölnie Louis-nak. Meg kell tudnom, hogy hogyan tudnám Louis-t megmenteni Tőle. Hallottam szuszogásán, hogy valami rosszat álmodik. Gyorsan felkeltem mellőle hisz mit tehettem volna. Remélem elfelejti hogy találkozott Vele.
-Harry......-suttogta és átfordult a másik oldalra. Elmosolyodtam majd rá terítettem a takarót és elrepültem.

Louis Tomlinson.:

-Várj csak egy kicsit ezt most, hogy értetted?-kérdeztem az ördögtől.
-Jól hallottad. Itt van nálam a te kis angyalkád. Hozzátok be fiúk.-tapsolt hármat majd behozták Harry-t. Csupa vér volt mindene és szárnya is azaz csak az egyik le volt tépve.
-Jesszusom Harry.-mondtam féltőn majd hozzá siettem volna ha valami nem tart vissza. Mint egy láthatatlan pajzs ami nem enged a közelébe. Lucifer elnevette magát majd odament Hazz-hoz. És a fülébe suttogott valamit. Harry leszegte fejét és egy kósza könnycsepp gördült le arcán. Lucifer felnevetett majd háta mögé állt és elkezdte kihúzni szárnyát amit vér borított. Felüvöltött a fájdalomtól és én is attól, hogy ezt teszi vele. Miután kihúzta szárnyát a másikat is tenyerébe vette majd odadobta nekem.
-Ezt lett a te Angyalkádból. Egy ember. Egy közönséges halandó.-kuncogott majd az a védőpajzs megszűnt így odarohantam Hazzához. Magamhoz öleltem.
-Harry.......-suttogtam neki és felemeltem gyenge fejét, hogy zöld szemeibe nézhessek.
-Shh...Louis. Nincs semmi gond.-mondta majd mellkasomba temette fejét.
-Nehogy meghalj neked ha kell kiviszlek.-mondtam majd magamra dobtam Harry majdnem életelen testét majd elkezdtem sétálni vele.
-Lou....-suttogta erőtlenül. Letettem majd leültem és fejét combomra helyezte. Kezét felvezette arcomra és ott tartotta. Hüvelyk ujjával letörölte kósza könnycseppemet és megfogtam kezét ami arcomon pihent.
-Harry....-itt végérvényesen elsírtam magam. Miért tette ezt Lucifer? Na jó az okát tudom de ha ő meghal és is vele halok.
-Ne sírj Lou.-mondta majd arca egyre közelebb ért enyémhez. Meg akartam utoljára ízlelni mézédes ajkait. De nem sikerült. Mielőtt ajka enyémhez ért volna erőtlenül ért földet teste.
-Harry.....H..Harry.-lökdöstem hátha felébred és ekkor hatalmasat dobbant a szívem.-HARRY!-kiabáltam.
Ijedten pattant ki a szemem. Párnám könny áztatta volt. Reméltem, hogy ez csak egy rémálom volt. El kell mennem Harry-hez. Ijedten tapasztaltam mikor felkeltem, hogy véres a pólóm de nem is akárki vére az enyém. De mi történt? Nem is akarom tudni csak azt, hogy Ő biztonságban van. Sietve átöltöztem egy sötétkék pólóba és egy piros rövidnadrágba majd elsiettem ahhoz a házhoz. Amint kinyitottam az ajtó egyből berontottam és elkezdtem keresni Őt. Gyorsan felsiettem a szobájába de nem volt ott. Megijedtem, hogy talán tényleg igaz volt az álmom. Tényleg elveszítettem. De kétségem elszállt mikor meghallottam fütyörészését a fürdőből. Idegesen fújtam ki a levegőt és leültem ágyára. Mint akkor most is falai fehér színűek voltak. Valahogy nem éreztem a világ súlyát nyakamon amikor belépek ebbe a szobába. Hirtelen nem folyt tovább a csap. A fejemet fogtam valami ötletért de semmi sem jutott eszembe. Jobbnak láttam ha betuszkolom magamat a szekrénybe. Éppen jól időzítettem mivel Harry pont azután lépett ki a fürdőből. Látni véltem csupasz felsőtestét ami olyan volt mint azon a bizonyos képen. De élőben még sexysebb. Te jó ég,,, ugye nem fogja levenni a törülközőt? De sajnos. Szerencsére nekem háttal állt majd egyszerű mozdulattal lerántotta magáról. Éreztem, hogy elpirulok és hirtelen valami folyadékot éreztem meg végigfolyni arcomon. Odakaptam a kezemet és vér volt. Na jó nem hiszem el, hogy ettől lett orrvérzésem!!!!  Harry leült az ágyra majd felvette a boxerét majd a többi cuccot. Ezután megkérdezhetitek, hogy nem vagyok-e egy kicsit perverz, de. De az vagyok és sajnálattal közlöm, hogy felvettem videóra. De többet nem mondok.  Harry visszament a fürdőbe és remek alkalom volt,hogy megszökjek. Kinyitottam a gardrób ajtaját majd elmentem volna.
-Louis. Te meg mit keresel itt?-kérdezte egy ijedt hang mögülem. Nem akartam megfordulni. Ne akartam zöld szemébe nézni. Nem akartam itt lenni.........
-Semmit.-mondtam majd elindultam volna ha nem fogja meg a kezemet.
-Mi a baj Lou? Miért nem akarsz rám nézni?-kérdezte Hazza. Nem válaszoltam ehelyett szorosan magamhoz öleltem.  Nem akartam elengedni.
-Lou figyelj rám-emelte meg fejemet-mi történt?
-Csak egy rossz álom volt. Felejtsük el. Én most megyek.
-Várj. Ha már itt vagy összeütök valami kaját. Mit szólsz?-kérdezte mosolyogva Hazza
-Hát nem is tudom.......-*kiskutya szemekkel néz rám*-hhhh...na jó legyen.-mentem bele és már csak annyit vettem észre, hogy lent van a konyhába és előkészít mindent.
-Segítsek?-kérdeztem
-Nem kell. Te csak ülj le. Remélem szereted a spagettit.-nézett rám.
-Igen. -mondtam és kifújta a levegőt majd hozzá látott. Nem akartam nélküle leülni az asztalra így felültem a konyhapultra. Harry rám nézett majd elmosolyodott. Rajongva pillantottam rá miközben kavargatta a szósz.
-Nézd meg Louis. Nem kemény?-kérdezte majd a számba nyomott egy spagetti tésztát. Puha volt.
-Miért nem nézed meg te is?-kérdeztem majd a másik végét odaadtam neki. Elmosolyodott majd bevette a szájába és elkezdte szippantani, addig amíg csókban nem forrtunk össze. Levegő hiány miatt el kellett válnunk egymástól.
-Sz..Szerintem puha.-lihegett Hazz. Én felnevettem majd előszedtem 2 tányért majd elhelyeztem az asztalon és 2 villát is készítettem ki. Úgy, hogy egymás mellet üljünk. Gyorsan elkészült az étel így amikor Harry lerakta az asztalra rögtön szedni kezdtem. Kuncogni kezdett majd ő is szedni kezdett. Csendben de néhány kacaj kíséretében elfogyasztottuk vacsoránkat majd Harry berakta a tányérokat a mosogatóba majd megfogta kezemet és felvezetett a szobájába.
-Lou. Tudni szeretném mit álmodtál. Miért nem mondod el?-kérdezte hirtelen amikor az ágyon ültem török ülésben.
-Semmit. Tudod mit. Felejtsük el. Megyek is. Köszönök mindent de többet nem találkozhatunk. Remélem megérted Hazz.-mondtam majd ki akartam volna sétálni az ajtón de megragadta a kezemet.
-Nem, nem tudom megérteni.
-Az Isten Szerelmére Harry. Felbéreltek, hogy öljelek meg. Most már világos?-kérdeztem ingerülten majd mintha úgy láttam volna, hogy nem lepődik meg ezen amit én most elmondtam neki. Megráztam a fejemet majd kisétáltam a hideg levegőre. Majd hirtelen ahogy kiléptem elsötétült minden.
-Nem vesztegethetjük tovább az időt. El kell vinnünk őt az Alvilágba. Gyerünk.-mondta egy ismerős hang. Egyből eszembe jutott a beszélgetésem az Ördöggel. De vajon miért visznek el engem? Tudom, hogy ellent mondtam Lucifer akaratának de mégis ő birtokolja a lelkemet úgymond..........

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése